Hírek

A 12.000 milliárd dolláros kérdés, avagy a jegybanki devizatartalékok zöldítésének dilemmái

A devizatartalékok felhalmozásának fő célja, hogy szükség esetén a központi bank megfelelő mennyiségű devizát biztosítson a gazdaság szereplőinek, valamint a monetáris politikai céloknak megfelelően tudja alakítani a devizapiac kereslet-kínálati viszonyait, védve a hazai fizetőeszközt a túlzott le- vagy felértékelődéstől.

A tartalékkezelők klasszikusan három szempontot mérlegelnek a befektetési döntéseikben: likviditás, biztonság, hozam. Örök dilemma, hogy a célok közül egyszerre csak kettő teljesíthető, mindig a harmadik rovására („impossible trinity”).

A központi bankok a tartalékokat – azok fő felhasználási céljának megfelelően – jellemzően likvid és alacsony kockázatú instrumentumokba fektetik, és a magas hozam elérése nem kiemelt szempont. Felvetődik a kérdés, indokolt-e hozzáadni a meglévő célokhoz egy negyediket. Ezt az intézmények kétféleképp közelítik meg:

  • „policy” – a jegybankok, a pénzpiacokat befolyásolni és szabályozni képes pozíciójukból adódóan explicite zászlójukra tűzhetik a karbonsemleges gazdaságra történő átállás támogatását.
  • „kockázat” – a fenntartható gazdaságra történő átállás elmaradása számos kockázatot rejt (fizikai és átállási kockázatok), amelyek veszélyeztethetik a központi bankok közép és hosszú távú céljainak (például infláció, pénzügyi stabilitás) elérését, és adott esetben hatással lehetnek a devizatartalék-portfoliók befektetéseinek árazására is.

Tekintettel a jegybanki mandátumok és a rendelkezésre álló források különbözőségére, elmondható, hogy nincs egy mindenkinek megfelelő megoldás. Függetlenül attól, hogy az adott központi bank a szerepvállalását a fentiek közül melyik pontból vezeti le, a tartalékkezelésben a gyakorlatban jellemzően az alábbi lehetőségekkel élhetnek:

  1. Piacfejlesztés: zöld instrumentumok vásárlása (zöld kötvények, zöld célokat követő befektetési alapok stb.)
  2. „Barna” szektorok vagy kibocsátók limitálása vagy kizárása a portfolióból, fenntartható instrumentumok súlyának növelése
  3. Klímatudatos pénzügyi parterek kiválasztása
  4. Transzparencia, példamutatás: a portfoliók klímakockázatainak mérése és publikálása (például TCFD riport)

Sokan érvelnek amellett, hogy legnagyobb hatással a „tilting” jár, azaz a tartalékportfoliók szerkezetének fokozatos átrendezése az alacsonyabb karbonlábnyomú és fenntartható tevékenységet folytató kibocsátók irányába.

Hipotetikus porfolió zöldítése a szerkezet átrendezésével

Forrás: saját szerkesztés

Elméletben jól hangzik a portfoliók teljes kizöldítésének ötlete, azonban néhány gyakorlati kérdést mindenképp mérlegelni kell; például milyen megközelítés alapján határozzuk meg, hogy egy vállalat magas karbonlábnyomú? Ha a magas múltbéli emisszió alapján „barna”, és emiatt zárjuk ki, számukra a finanszírozás megdrágulhat, így a zöld átállás is nehezebbé válik, ami ellentétes az eredeti céllal. Ha előretekintő módon vizsgálódunk (például a cégvezetés zöld elkötelezettségét és dekarbonizációs terveit nézzük), az pontosabb képet adhat, de ezen tervek elemzése és betartatása meglehetősen időigényes, főleg akkor, ha nyilvános adatok korlátozottan állnak rendelkezésre.

Fontos figyelni arra is, hogy a fenntarthatósági szempontok milyen mértékben kerülnek ellentétbe (trade-off hatás) a klasszikus célokkal: például a zöld kötvényekbe való hirtelen és nagymértékű átcsoportosítás növelheti a portfoliók koncentrációját, valamint csökkentheti annak likviditását, hiszen a kifejezetten zöld célokat szolgáló pénzügyi befektetések piaca – utóbbi években megfigyelt jelentős növekedésének ellenére – méretében még mindig töredéke a teljes befektetési univerzumnak. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a zöld kötvények jellemzően hosszabb lejáratúak (hiszen hosszú projekteket finanszíroznak), így magasabb kamatkockázatot hordoznak, ami a klasszikus biztonsági szempont rovására megy.

Mivel a jegybankok a likviditási és biztonsági szempontokat részesítik előnyben, ez nagyban korlátozza, hogy a befektetések során mekkora hangsúlyt kapnak a fenntarthatósági szempontok. A jelenlegi háborús, inflációs és recessziós gazdasági közeg pedig további nehezítő tényező.

A folyamatban ugyanakkor van előrelépés, amit számos intézkedés is bizonyít (például a svéd jegybank a tartalékok összetételének meghatározásakor figyelembe veszi a CO2-kibocsátást és korlátozza a portfolió karbonlábnyomát, a svájci jegybank pedig kizár bizonyos szektorokat és kibocsátókat), de hosszú még az út a teljes zöld fordulatig.

Marczis Dávid

MNB, vezető kockázatelemző szakértő

Marczis Dávid a Heller Farkas Szakkollégium senior tagja. Tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem befektetés-elemzés és kockázatkezelés szakirányán, valamint az angliai University of Hull-on végezte. 2022-ben csatlakozott a Magyar Nemzeti Bank kockázatkezelési főosztályához, ahol többek között a devizatartalék pénzügyi kockázatainak elemzésével foglalkozik.


Főoldali kép forrása: pixabay.com

The post <strong>A 12.000 milliárd dolláros kérdés, avagy a jegybanki devizatartalékok zöldítésének dilemmái</strong> appeared first on Economania blog.
teszt szerkesztés

Ez a weboldal sütiket („cookie”) használ
Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa el Sütitájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket. View more
Süti tájékoztató
Elfogadom
Nem fogadom el
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Szabályzat
Süti neve Aktiv
Hogyan törölheti a cookie-kat, és hogyan tilthatja le azokat: Kérjük, olvassa el Sütitájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket. Amennyiben nem szeretné, hogy cookie-kat használjunk, letilthatja azokat. A letiltás böngészőfüggő, és különböző módon történhet. A legnépszerűbb böngészőkben a letiltás mikéntjéről az alábbi linkeken szerezhet tudomást:
Beállítások mentése
Süti tájékoztató